Kolbászos káposztaleves recept

Kolbászos káposztaleves recept

Hozzávalók:
40 dkg savanyú káposzta,
2-3 dl savanyúkáposzta-lé,
15 dkg kolbász vagy debreceni (esetleg virsli),
2 dl tejföl,
3 evőkanál olaj,
2 evőkanál liszt,
1 kis fej vöröshagyma,
1 csapott evőkanál só,
1 teáskanál piros fűszerpaprika,
1 babérlevél,
1 mokkáskanál szárított csombor (borsikafű),
1-1 késhegynyi őrölt koriander és mustármag.

Elkészítés:

      A savanyú káposztát (csak ha túl savanyú) kimosom, majd apróra vágom. A kolbász bőrét lehúzom, és a kolbászt felkarikázom. A nagyon finomra vágott vöröshagymát a felhevített olajon sárgára fonnyasztom, majd rádobom az apró káposztát, és állandó keverés közben megpirítom. Ezután ráhintem a lisztet, és együtt pirítom tovább néhány percig. A tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát. Ráöntök 3 dl vizet, és gyorsan simára, csomómentesre keverem. Ezután a tűzre visszatéve még ráöntök 7 dl vizet, felforralom, és pár percig főztöm. Beleteszem a kolbászkarikákat, és beleszórom az összes fűszert. Fedő alatt, kis lángon főzöm. Ha a káposzta megpuhult, akkor a levesből kiveszek egy kis merőkanálnyit, amit a tejföllel simára keverek, és visszaöntve ismét felforralom. Ezután annyi káposztalével öntöm fel, amennyitől kellemesen savanykás (de nem savanyú) lesz. (Ha nincs káposztalé, kevés citrommal vagy ecettel ízesítem a levest.) Egy csipet cukor biztosan jót fog tenni az ízének. Ugyanez a leves elkészíthető kapros változatban is, akkor viszont nem teszek bele csombort, koriandert és mustármagot, hanem csak egy jó nagy csokor friss zöld kaprot. (Az említett fűszerek elnyomnák a kapor friss aromáját.)

vissza a főoldalra

Kiemelt partnerünk