Rakott csirkemell 4. recept

Recept elkészítése:

Rakott csirkemell 4. recept

Hozzávalók:
3 kisebb csirkemell vagy 70 dkg csirkemellfilé,
só, őrölt sors,
8 vékony szelet húsos szalonna,
8 dkg liszt,
3 kisebb tojás,
15-15 dkg trappista és füstölt sajt,
8 szelet csirkesonka,
2 dl tejföl.

Elkészítés:

A csirkemellet kicsontozzuk és a bőrét is lefejtjük. A filéket 4-5 dekás kisebb szeletekre vágjuk, enyhén megsózzuk, megborsozzuk. Egy Kb. 17 centi átmérőjű, 10 centi magas tűzálló tálat a szalonnával kibélelünk úgy, hogy az edény peremén túllógjon, hogy később a rakottas tetejére hajthassuk. A húst lisztbe, felvert tojásba, majd a kétféle sajt keverékébe forgatjuk, egy sort a tálba rakunk. Erre néhány szelet csirkesonka kerül, majd ismét a bundázott csirkemell következik. A rétegezést addig folytatjuk, míg a hozzávalókból tart, de a tetejére hús kerüljön. A tejfölt rálocsoljuk, a lelógó szalonnát ráhajtjuk. Előmelegített sütőben, közepes lánggal 1 órán át, sütjük. 45-50 percre érdemes alufóliával letakarni, mert sülés közben nagyon fröcsköl. Ez az étel annyira laktató, hogy csak salátával vagy savanyúsággal tálalhatjuk. Hidegen is kínálhatjuk, akkor megvárjuk, míg kihűl egy éjszakán át, hűtőszekrényben pihentetjük. Másnap deszkára borítjuk, fölszeleteljük.

Receptek kategória: