Csülök Pékné módra, párolt vörös káposztával

files/images/jatek/1-jatek/pekne.jpg
Hozzávalók

1,5 kg sertés csülök,
5 szelet füstölt szalonna
0,5 kg burgonya,
4 fej vöröshagyma,
1 fej fokhagyma,
só, bors, babérlevél.

A párolt káposztához:
1 közepes fej vöröskáposzta,
ecet, őrölt fűszerkömény, ízlés szerint
4 ek. cukor,
olaj
só.

Hány személyre
4
Recept elkészítése:

A csülköt felrakjuk főni, a vízbe beleteszünk fél fej fokhagymát, sót, borsot, babérlevelet ízlés szerint. Két-három órán át főzzük, közben a burgonyát, hagymát, fokhagymát megpucoljuk, felszeleteljük, majd egy kis sóval összekeverjük. Miután a csülök megfőtt, kicsontozzuk és a húsos felét sózzuk, borsozzuk. A pecsenyesütőbe olvasztott zsírra fektetjük a csülköt (bőrös oldalával felfelé), majd köré halmozzuk a hagymás-krumplit. A maradék fokhagymagerezdeket felszeleteljük, a csülök bőrét bevagdossuk, majd a vágatokba belerakjuk a fokhagymát és rátesszük a szalonnaszeleteket. Ízlés szerint a csülök főtt levével meglocsoljuk, ezután egy órán át szép pirosra sütjük.

Vörös párolt káposzta:
A káposzta külső leveleit és torzsáját eltávolítjuk, majd 4 részre vágjuk, vékonyan felszeleteljük. Egy nagy lábosba kb. 1dl olajban 4 ek. cukrot megpirítunk, ezután felengedjük vízzel, ecetet, őrölt köménymagot, sót adunk hozzá, majd ebbe a lébe puhára, de mégis ropogósra pároljuk a káposztát.

Elkészítési idő: 4 óra

Beküldte: AdryBB
 

Receptek kategória: