Nagyi rakott tésztája recept

Recept elkészítése:

 Nagyi rakott tésztája recept

Hozzávalók:
25 dkg vékony metélt,
4 evőkanál szilvalekvár,
5 dkg finomra darált dióbél,
5 dkg finomra darált mák,
ízlés szerint 8-10 dkg porcukor,
5 dkg vaj,
2 tojás,
a tészta főzéséhez só;
a tepsi kikenéséhez 2 dkg vaj és 2 evőkanál zsemlemorzsa.

Elkészítés:

      A tésztát sós vízben megfőzöm, leöblítem, és az olvasztott vajon megforgatom. Egy kisebb tepsit kikenek a vajjal, és meghintem a zsemlemorzsával, majd a főtt tészta egyharmad részét belesimítom. Az egyik felvert tojást összekeverem a mákkal és kevés porcukorral, a másik tojást pedig a dióval és ugyancsak egy kevés porcukorral. A tepsiben lévő tésztára rálocsolom a mákos tojást, erre egy újabb harmadrésznyi tésztát simítok. Rákenem a szilvalekvárt. (Ha a lekvár nagyon darabos, egy evőkanál forró vízzel kenhetőre keverhető.) Végül ráteszem a harmadik réteg tésztát, és ráöntöm a diós tojást. Előmelegített, forró sütőben addig sütöm, amíg a próbaképpen beleszúrt hurkapálcára már nem tapad rá a tojásos massza. Melegen is, hidegen is tálalható. Kockákra vágva kínálom.

Elkészítés ideje: 60 perc

vissza a főoldalra

Receptek kategória: