Káposztás tarhonya, I. recept

Recept elkészítése:

 Káposztás tarhonya, I. recept

Hozzávalók:
25 dkg tarhonya,
25 dkg savanyú káposzta,
15 dkg puha füstölt (lángolt) kolbász,
2 dl tejföl,
4 evőkanál olaj,
1 közepes nagyságú vöröshagyma,
2 gerezd fokhagyma,
1 teáskanál piros fűszerpaprika,
ízlés szerint só és törött fekete bors.

Elkészítés:

      2 evőkanál forró olajon megfonnyasztom a megtisztított és nagyon finomra aprított vöröshagymát, majd ráteszem a tarhonyát és világosbarnára pirítom. Közben folyamatosan kevergetem, nehogy megégjen. Ezután a tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát, és jól összeforgatva, azonnal ráöntök a térfogatához képest két és félszeres mennyiségű vizet. Megsózom, és befedem. Kis lángon addig párolom, míg az összes levet magába szívja. Közben a megmaradt olajon ugyancsak megfonnyasztom az apróra vagdosott savanyú káposztát (ha nagyon savanyú, egyszer ki is mosom, azaz szűrőbe teszem, és hideg vizet öntök rá, majd lecsöpögtetem). Ezután hozzáadom a vékony karikákra vágott, bőrétől megfosztott kolbászt, és rászórom a törött borsot. Ízlés szerint kevés sóval meghintem, majd ráöntök 2 dl vizet, és fedő alatt puhára párolom. Ha a tarhonya is, a káposzta is megpuhult, akkor összeöntöm, hozzáadom a tejfölt és a fokhagymát, és jól összekeverve, az előmelegített, forró sütőbe teszem annyi időre, amíg az összes káposztalevet felszívja. Nagyon laktató, egyszerű, de jóízű étel.

Elkészítés ideje: 80 perc

vissza a főoldalra

Receptek kategória: