Húsos rakott burgonya recept

Recept elkészítése:

Húsos rakott burgonya recept

Hozzávalók:
1 kg héjában főtt burgonya,
félliternyi jó erős,
leszűrt húsleves (vagy csontleves),
1 nagy fej vöröshagyma,
1 evőkanál paradicsompüré,
25 dkg darált sertéshús,
2 evőkanál olaj,
1 teáskanál piros fűszerpaprika,
5 dkg reszelt trappista sajt,
1 mokkáskanál törött fekete bors,
1 mokkáskanál szárított bazsalikom,
1 mokkáskanál szárított rozmaring,
2 dl tejföl,
1 evőkanál finomliszt.

Elkészítés:

      Az olajat felforrósítom. Megfonnyasztom rajta a megtisztított és apróra metélt vöröshagymát, majd ráteszem a darált húst, és folytonos keverés közben fehéredésig pirítom. A tűzről lehúzva belekeverem a pirospaprikát és ráöntöm a húslevest. Beleszórom a fűszereket, és fedő alatt megpárolom. Ezután belekeverem a paradicsompürét, a sajtot és a lisztet, de már nem forralom. A meghámozott és karikákra vágott főtt burgonyát beleterítem egy nagy tepsibe úgy, hogy csak egy sor legyen benne a burgonya, majd ráöntöm a megpárolódott paradicsomos húst. Befedem és az előmelegített forró sütőben legalább negyven percig párolom. Ezután a fedőt leveszem, rálocsolom a tejfölt, és szép pirosra pirítom a tetejét.

Elkészítési ideje: kb. 100 perc.

vissza a főoldalra

Receptek kategória: