Paszternákos-gesztenyés krokett recept

Paszternákos-gesztenyés krokett recept

Hozzávalók 10-12 személyre:
450 g paszternák, kisebb darabokra vágva,
115 g fagyasztott gesztenye,
25 g/2 ek. vaj,
1 fej fokhagyma, összezúzva,
1 ek. aprított, friss koriander,
1 tojás felverve,
40-50 g friss kenyérmorzsa (fehér kenyérből),
növényi olaj a sütéshez,
só, frissen őrölt fekete bors,
korianderág a díszítéshez.

Elkészítés:

A paszternákot tegyük egy serpenyőbe annyi vízzel, hogy ellepje. Forraljuk fel, fedjük le, és kb. 15-20 percig pároljuk, amíg teljesen meg nem puhul. A fagyasztott gesztenyét tegyük egy lábasba vízbe, forraljuk fel, és 8-10 perc alatt pároljuk puhára. Szűrjük le, aztán tegyük egy keverőtálba, és törjük össze. A vajat egy kisebb serpenyőben olvasszuk fel, a fokhagymát fél percig süssük benne. A paszternákot szűrjük le, keverjük össze a fokhagymás vajjal, és a gesztenyét meg a koriandert is elegyítsük hozzá, majd alaposan fűszerezzük meg. A keverékből formáljunk kisebb (kb. 7 cm-es) kroketteket, majd mártsuk a felvert tojásba és morzsába. Egy serpenyőben melegítsünk meg egy kevés olajat, és 3-4 percig süssük a kroketteket aranyszínűre. Gyakran forgassuk, majd papírtörülközőn szárogassuk meg. Azonnal tálalhatjuk friss korianderrel díszítve.

Tipp:
A krokettnek a gesztenyétől lesz igazán karácsonyi hangulata. Ha nem kapunk fagyasztottat, a konzerv, nem édesített fajta is jó.