Sült tojás póréhagymakrémmel recept

Recept elkészítése:

Sült tojás póréhagymakrémmel recept

Hozzávalók 4 személyre:
15 g/l ek. vaj, plusz a kikenéshez,
225 g kisebb póréhagyma, vékonyra vágva,
5-6 ek. tejszín,
frissen őrölt szerecsendió,
4 tojás só,
frissen őrölt fekete bors.

Elkészítés:

Melegítsük elő a sütőt 190 fokra (gázsütőnél 5-ös fokozat). Négy edénynek alaposan vajazzuk ki az alját és az oldalait. A vajat olvasszuk fel egy kisebb serpenyőben, és a hagymát közepes lángon süssük át. Puhának kell lennie, de ne barnuljon meg. Adjunk hozzá 3 ek. tejszínt, és gyenge lángon öt percig melegítsük, ettől a hagyma még jobban összeesik, és a tejszín besűrűsödik. Jócskán sózzuk, borsozzuk, adjuk hozzá a szerecsendiót is. Az edényeket tegyük egy tepsibe, és merjük át rájuk a hagymás-tejszínes keveréket. Mindegyiknek a tetejére üssünk egy tojást, arra öntsük a maradék tejszínt, és egy kicsit fűszerezzük meg. A tepsibe öntsünk annyi forró vizet az edények alá, hogy félig ellepje őket. Az előmelegített sütőben kb. tíz percig süssük, ennyi idő alatt a tojások fehérje kicsit megkeményedik, de a sárgája még nem. Minél tovább tartjuk a sütőben, annál keményebb lesz a tojássárgája.

Receptek kategória: