Kacsa cseresznyével recept

files/images/cseresznye/cseresznye.jpg
Hozzávalók

1 kicsi, sovány pecsenyekacsa,
2 nagy fej vöröshagyma,
40 dkg cseresznye (vagy cseresznyebefőtt),
1 dl cseresznyepálinka,
1 tyúkhúsleves-kocka,
1 evőkanál kristálycukor,
3 dkg vaj,
1-1 mokkáskanál törött fekete bors és majoranna,
ízlés szerint só.

Recept elkészítése:

A megtisztított kacsát darabjaira vágom, és sóval meghintem. Bőrével felfelé egy nagy tepsibe rakom, szorosan egymás mellé. Köré teszem a megtisztított és vékonyra karikázott hagymát, majd az egészet leöntöm 2 dl vízzel, amelybe belemorzsoltam a húsleveskockát és belekevertem a borsot, a majorannát valamint a sót. A tepsit szorosan befedem és az előmelegített sütőbe tolva közepes lángon, majdnem puhára párolom. (Ez kb. 1 óra 10 perc.) Közben a cseresznyét kimagozom. A tepsit a sütőből kiveszem. A kacsadarabokat kiszedem, zsíros levét leöntöm és félreteszem. Ezután a húst visszarakom, ugyancsak bőrével felfelé. Négy evőkanállal megforrósítok a félretett pecsenyelé tetejéről leszedett zsiradékból, majd ha elpárolgott belőle a vizes rész, akkor rászórom a cukrot, és kevergetve szép aranybarnára pirítom. Felöntöm az összes többi megmaradt pecsenyelével, és belekeverem a kimagozott cseresznyét is. Az egészet összeforralom. Ezt a gyümölcsös levet ráöntöm a párolt kacsadarabokra, végül megöntözöm a cseresznyepálinkával. Azonnal meggyújtom a pálinkát. Ha a láng elhamvadt, fedetlenül betolom a tepsit a sütőbe, és szép piros-ropogósra pirítom a bőrös tetejét. Burgonyalepényt vagy mandulás burgonyakrokettet kínálok hozzá.

Receptek kategória: