Burgonyás rakott brokkoli recept

Recept elkészítése:

Burgonyás rakott brokkoli recept

Hozzávalók:
50 dkg burgonya,
50 dkg brokkoli,
25 dkg darált sertés- vagy baromfihús,
1 kis fej hagyma,
1-2 gerezd fokhagyma,
só, őrölt bors,
10 dkg nyers császárszalonna,
2 tojás,
2 dl tejföl,
zsemlemorzsa,
3 evőkanál olaj.

Elkészítés:

      A burgonyát héjában megfőzzük, meghámozzuk, és vékony karikákra vágjuk. Az apróra vágott hagymát olajban üvegesre pirítjuk, beletesszük a szétnyomott fokhagymát és a darált húst, ízlés szerint sózzuk, borsozzuk, s addig pároljuk, míg a hús előbb kifehéredik, majd egy kicsit megbarnul. A brokkolit rózsáira szedjük, kevés sós vízben megpároljuk, leszűrjük. Az egészen vékonyra vágott szalonnaszeletekkel kibéleljük a tepsit, rétegesen lerakjuk a burgonyát, a húst és a brokkolit, ráöntjük a két tojással elkevert tejfölt, kevés zsemlemorzsával meghintjük, és előmelegített, forró sütőben megsütjük.

vissza a főoldalra

Receptek kategória: