Brassói aprópecsenye 4. recept

files/images/brassoi/brassoi.jpg
Hozzávalók

1 kg burgonya,
60 dkg sertés szűz,
10 dkg kolozsvári szalonna,
2 fej fokhagyma,
50 dkg zsír, só,
1 mk. őrölt bors.

Hány személyre
4
Recept elkészítése:

A burgonyát sósvízben, héjában megfőzzük, de csak annyira, hogy hámozás után, mikor kockákra vágjuk, ne törjön szét. A szűzpecsenyét, de lehet zaftos, de sovány sertés diója is, vékony csíkokra vágjuk. Kevés füstölt szalonnát apró kockákra, vagy szintén csíkokra vágunk. A kockára vágott krumplit bő, forró zsírban pirosra sütjük. Ha kiszedtük, akkor a szalonnát beletesszük, és ha már megpirult, hozzá adjuk a húst is. A lényeg, hogy a zsír jó forró legyen, hogy a hús süljön, és ne párolódjon. Sóval, sok borssal ízesítjük, majd a krumplit visszatesszük, és az egészen apróra vágott, vagy zúzott fokhagymát is hozzáadjuk, és együtt az egészet átsütjük, vagy inkább csak melegítjük, hogy a fokhagyma íze ne vesszen el.

Természetesen lehet pulyka mell, vagy felsőcombból, esetleg csirke mellfiléből is készíteni. Az utóbbinál, egy kicsit óvatosabban, mert hamar kiszárad!

Receptek kategória: